Harminchetedik fejezet

József álmai

"Jákób pedig lakozék az ő atyja bujdosásának földén, Kanaán földén."
(1Móz 37: 1)

Gyönyörű területhez érkeztünk barangolásunk során. A jövőt vetíti elénk e táj a jelen tükrében. Színes, izgalmas és fenséges terület. Járjuk, hát be alaposan, és barátkozzunk meg vele.
Bevezetőül leszögezi az Írás, hogy a kiindulási pont az a hely, ahol Jákób él. A beszámoló ezt az élete bujdosásának titulálja, hisz ez még nem a hazája. Mint tudjuk, nagyatyja Mezopotámiából jött, így az a hazájuk, de az Isten ezt a helyet, Kánaán földét szánta nekik és leszármazottainak; tehát ez lesz az új hazájuk. De még nem az. Itt még csak bujdosik. Mezopotámia már nem a hazája; Kánaán még nem.

"Ezek a Jákób nemzetségének dolgai: József tizenhét esztendős korában az ő bátyjaival együtt juhokat őriz vala, bojtár vala Bilhának és Zilpának az ő atyja feleségeinek fiai mellett, és József rossz híreket hord vala felőlük az ő atyjuknak."
(1Móz 37: 2)

Hogy milyen rossz hírek lehettek azok, nem említi a beszámoló, de abból, hogy testvérei igen megorrolnak rá, arra lehet következtetni, hogy árulkodik. Nyilván a birka körüli teendőik hiányosságait, vagy esetleg az azokkal való visszaélésüket árulja be atyjának, valahányszor hazatér. Az eddigi leírásokból már tudjuk, hogy Jákób gyermekei nem igazán szent életűek. A Teremtő valójában nem is rájuk való tekintettel gazdagítja őket, hanem atyjuknak, és nagyatyjuknak tett ígérete, és az irántuk megnyilvánuló szeretete miatt. Továbbá a későbbi, tökéletes társadalmi szerkezet felépítéséhez, és annak oktatásához, gyakoroltatásához, a Vérvonalnak szüksége van e gyermekekre. Természetes azonban, hogy a környező népek, mérhetetlen gonoszsága, embertelensége és lelkiismeretlensége távol áll tőlük. De kisebb-nagyobb vágyaik elérése érdekében azért kisebb-nagyobb hibákat vétenek életvezetésükben, ami egyáltalán nem vélik dicsőségükre. Valójában Józsefnek sem az árulkodás.

"Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala őt; és czifra ruhát csináltat vala néki."
(1Móz 37: 3)

Ez érthető. Napjainkban is úgy van, hogy ha valaki idősebb korban nemz gyermeket, azt általában jobban szereti, mint az idősebbeket. Már csak azért is, mert a korábbi nevelési tapasztalatai megtanították őt arra, hogyan kell igazán jól, helyesen, vagy hatékonyan, szeretetteljesen nevelni gyermeket. Másfelől viszont az ifjú gyermek nevelése folyton emlékezteti őt azokra a boldog évekre, melyeket a fiatal felessége és kicsi gyermekei közt sokkal fiatalabb, élettel teli módon megélt. A gyermek neki már nosztalgia.

"Mikor, pedig láták az ő bátyjai, hogy atyjuk minden testvére közt őt szereti legjobban, meggyűlölik vala, és jó szót sem bírnak vala hozzá szólani."
(1Móz 37: 4)

Ez a gyűlölet bizony komoly. Nem egyszerűen arról van szó, hogy kevésbé szeretik őt, hanem – mint később kiderül – kifejezetten azt kívánják: bárcsak ne létezne, meg se született volna. A gyűlölet ilyen fajtája épp ellenkező a szeretettel: ez esetben a sztorgéval, vagyis a vérrokoni kapcsolaton alapuló szeretettel. Míg a szeretet igyekszik minden szükséglet kielégítésében cselekvően részt venni – főleg a szellemiben –, addig a gyűlölet épp megvonja mindazt, amire a szeretettnek (ez esetben a gyűlöltnek) szüksége van: főleg a jó szót.

"És álmot álmodék József és elbeszélé az ő bátyjainak; és azok annál inkább gyűlölik vala őt. Mert monda nékik: hallgassátok meg, kérlek, ezt az álmot, melyet álmodtam. Ímé kévéket kötünk vala a mezőben, és ímé az én kévém felkele és felálla; a ti kévéitek, pedig körűlállanak, és az én kévém előtt meghajolnak vala."
(1Móz 37: 5-7)

Íme az első ragyogó álom. József, jóllehet, nem érti bizonyosan az álom értelmét, de már eddig is némileg fölényesen viselkedett testvérbátyjaival. Különbnek érezte magát náluk. Jóllehet, volt alapja e vágyainak, hisz a szíve lényegesen tisztább, látása élesebb; jövőbeli következtetőkészsége, elemző képessége hatékonyabb volt, mint testvéreinek. Egyes tulajdonságaiban még atyját is túlszárnyalta. Egyszóval: erősen elütött a jelleme nem csak a körülöttük élő népekétől, de még saját családjától. Nem véletlen, hogy olyan hatalmi vágyak öltenek testet álmaiban.

"És mondának néki az ő bátyjai: avagy király akarsz-é lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-é rajtunk? S annál is inkább gyűlölik vala őt álmáért és beszédéért."
(1Móz 37: 8)

Felháborodásuk emberi nézőpontból jogos. De ne felejtsük el, hogy József álmait nem csupán vágya, vagy előrelátó képessége formálta. József figyelmét nem kerülik el azok az apró hiányosságok és helytelenségek, amelyek a környezetének világát a sötétségbe taszították, az emberiséget a posványba süllyesztették. Atyjától szebbnél szebb történeteket hallgatott azokról az emberekről, népekről, akik még az ősi időkben lényegesen magasabb szellemi és erkölcsi szinten éltek. Hallott meséket tündérekről, akik még irányítani tudták környezetük élővilágát, s harmonikusan együtt éltek azzal. Ők még nem zsákmányolták ki a földet, az állatokat, növényeket, és embertársaikat, hanem harmonikus egységben éltek azokkal; egyre szebb környezetet alakítottak ki maguknak benne úgy, hogy annak biológiai szerkezetét nem bolygatták meg. A felmerülő konfliktusokat ragyogó elmével, végtelen bölcsességgel oldották meg, a revitens elemeket igen helyénvaló módon büntették meg, vagy oktatták vissza a helyükre. Sokkal tovább éltek – valójába a régmúlt, ősi időkben nem is ismerték a halált.
Akárcsak ma némelyek, József is folyamatosan azon töprengett, hogy hogyan romolhatott el az a gyönyörű világ ily posvánnyá; illetve hogyan lehetne ezt a helyzetet újra visszaállítani. Fájt a szíve attól, hogy maga körül ostobaságokért küzdő embereket lát, holott tökéletes boldogságban is élhetnének. A süllyedés körülményeit természetesen megtanulta atyjától és más mesemondóktól. Azt is tudta, hogy a Teremtő maga is vissza kívánja állítani az eredeti tündérek királyságát, sőt annál magasabb szintű rendet is. De még nem tudta, hogyan. Előtte némelyek már gondolkodtak ezen, többek közt az édesatyja is, aki beszélt neki ez irányú elképzeléseiről, az isteni ismeret alapján kidolgozott elgondolásairól, melyeket József még tovább fűzött, s meggyőződésévé vált, hogy abban a világban, annak előkészítésében neki fontos szerepe lesz. Természetesen nem, mint király – mint testvérei gondolták –, inkább olyan valaki, aki az ügyet Teremtőjének irányításával előbbre viszi. Így a kép, amit álmodott, igyekezett egyre érthetőbbé válni. A kor fontos tevékenységének, a búza aratásának képébe bújt. S abban vállalt magyarázó, , oktató szerepet. Valójában nem is a testvéreinek kellett azt érteniük – bár később ők is meg fogják azt érteni –, hanem magának az álomlátónak kellet továbbdolgoznia azon, hogy ez a kép valósággá váljék, és a környezetére (ha nem az egész emberiségre) megfelelően jó hatást gyakoroljon. Ez így is lesz, de ehhez még rengeteg dolgot kell Józsefnek helyére tennie úgy az elméjében, mint a szívében, illetve cselekedeteiben.

"Más álmot is álmodék, és elbeszélé azt az ő bátyjainak, mondván: ímé megint álmot álmodtam; ímé a nap és a hold, és tizenegy csillag meghajol vala én előttem."
(1Móz 37: 9)

Álomlátásában József továbblép. Mivel már tisztán látja, hogy leendő tevékenysége nem csupán némelyeknek lesz áldásos, hanem sokkal szélesebb körű haszna lesz – félve ugyan, de biztosan tudva – saját szülein is látja azt a hatást, ami környezetét éri. Ezt természetesen az emberi elme így tudja így tudja legegyszerűbben szemléltetni, hogy a Hold, a Nap és a csillagok tiszteletet mutatnak ki ő iránta. Testvéreit persze az elmesélt álom még jobban bosszantja. Már nem csak őket létszik megalázni, hanem szüleiket is. Mivel József édesanyja, Rákhel már nem él, így nyilván az egyetlen úrnő, Lea az álomban látott Hold.

"S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az ő atyja megdorgálá őt, mondván néki: micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te előtted a földig? Irígykednek vala azért reá az ő bátyjai; az ő atyja, pedig elméjében tartja vala e dolgot."
(1Móz 37: 10, 11)

Az elbeszélt álom megdöbbenti atyját. Ezzel még ő sem számolt. Jóllehet, ő sokat tanította, szeretgette, oktatta fiát, most eljött az idő, hogy ő tanuljon valamit a gyermektől. Alázatot. A dorgálás nyilván őszinte volt, hisz álmával József látszólag szülei ellen tört, de a testvérei miatt is szükséges volt, nehogy azok meggyűlöljék saját atyjukat azért, mert ezt az együgyűt még ennek ellenére sem feddi meg előttük. Innen kezdve azonban atyja továbbforgatja elméjében azokat az ok-okozati összefüggéseket, melyek idővel az egész emberiséget visszavezeti eredeti helyzetükbe, vagy legalább is lépéseket tesz annak megközelítésére.

József eladatik Egyiptomba

"Mikor, pedig az ő bátyjai elmenének Sikhembe, hogy az ő atyjok juhait őrizzék; monda Izráel Józsefnek: a te bátyáid, avagy nem Sikhemben legeltetnek-é? Jöszte, és én hozzájok küldelek téged. Ő, pedig monda: Ímhol vagyok. És monda néki: menj el, nézd meg, hogy s mint vagynak a te bátyáid és a juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát őt Hebron völgyéből, és méne Sikhembe."
(1Móz 37: 12- 14)

Jákób igen meggazdagodott, rengeteg juha, és egyéb jószága lett az idők során. Természetesen szolgái is voltak bőven, akik elláthatják a nyájai körüli teendőket.
Mindazonáltal a fiainak kellett ezeket a munkálatokat ellenőrizni az ő nevében, sőt elöl járni a szorgalmas munka végzésében. Ez részben sarkallja is a béreseket és szolgákat az egyre hatékonyabb munkavégzésre, részben a gyerekek is egyre többet tanulnak erről a tevékenységről. Ma egy vezető azt gondolja magáról, hogy ha elvégez egy néhány éves iskolát, akkor neki már csak be kell ülnie egy íróasztal mögé, és onnan utasításokat kell kibocsátania. E téves nézet miatt van az, hogy látszólag technikailag fejlődünk; de ez a technika valójában igen rossz hatással van az emberi morálra, leleményességre, az emberi kapcsolatokra, emberi társadalomra egyaránt. Minél fejlettebb egy társadalom technikai szintje; annál sérülékenyebb a szerkezete a gyakorlati tudatlanság, és az elhanyagolt emberi kapcsolatok miatt. Tudunk gombokat nyomkodni, de egy emberi kapcsolatot nem tudunk felelősségteljesen felépíteni, és biztonságosan fenntartani. Hisz a munkás csak robot, a vezető, pedig utasít, és ellenőriz, esetleg szankcionál. Így az egészséges kapcsolatok, melyek az emberi tevékenységeknek értelmet adnának, elsorvadnak. Ennek legsúlyosabb bázisa épp a család. Minél fejlettebb egy társadalom; annál silányabb annak családi alapja: így annál törékenyebb az egész. Jákób fiai nem véletlenül voltak képesek néhányad magukkal rendre utasítani egy egész várost, és így rettegésben tartani több népet is. Igen, a belső, szoros emberi kapcsolatok, az úgynevezett erős kapcsolatok (mint család, barátok), és a gyenge kapcsolatok, (mint gazda-béres, béres-szolga) igen fejlett volta miatt.
Ma az emberi kapcsolatok fő célja (ha nem az egyetlen) a pénz megszerzése és még több pénz nyerése – átgázolva érte az emberi kapcsolatokon. Érdekes paradoxon, hogy Jákób idejében a fő cél egy-egy nép belső erejének, szilárdságának biztosítása annak érdekében, hogy a nép ellátását minél magasabb szinten lehessen megoldani, illetve, hogy az esetleges külső támadásokat egy szívvel, és hatékonyan tudják visszaverni, sőt azokból még nyereséget is osztani. És az e célért folytatott küzdelem lényegében több pénzhez juttatja az egész népet. Lényegében gazdagabb egy ilyen társadalom, mint az, amelyik kizárólag a pénz megszerzéséért versenyez. Ezért is szükséges, hogy a paradicsomi építkezések egyik fő iránymutatójává tegyük, hogy a történelemben visszafelé haladva közelítsük meg azt a kertet, amelyet célul tűzünk ki.

"Előtalálá pedig őt egy ember, mikor a mezőben bolyong vala, és megkérdé őt az az ember, mondván: mit keressz? És monda: az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nékem, hol legeltetnek? És monda az ember: elmentek innen, mert hallám, hogy mondák: menjünk Dóthánba. Elméne azért József az ő bátyjai után, és megtalálá őket Dóthánban."
(1Móz 37: 15- 17)

Nincs ebben semmi rendkívüli, hisz akkor a mezők még nem voltak olyan mértékben magán kézben, hogy ne lehetett volna rajta idegennek legeltetni. Ha meg mégis, akkor a juhok gazdája engedélyt kért a várostól, vagy falutól (hisz ezekhez tartoztak a legelők), s fizettek érte. Sőt a fizetség ellenében az illető vezetőség még katonai, vagy félkatonai védelmet is biztosítottak a nyáj, és annak őrzői számára. Ekkor már kialakult az úgynevezett védelmi pénz, amit ma a Maffia, a Jakuza, Al Kaida, és más bűnszervezetek igen eltorzult formában, a bűnözés elősegítése érdekében használnak.

"Mikor távolról megláták, minekelőtte közel ért volna hozzájok, összebeszélének, hogy megölik."
(1Móz 37: 18)

Íme, látjuk, hogy József testvéreinek iránta érzett gyűlöletük nem elhanyagolható dolog. Egyenesen a halálát kívánták, sőt szívükben arra is készek voltak, hogy maguk hajtsák azt végre. Képzelt felsőrendűsége, és árulkodó volta miatt úgy vélték, hogy gyengíti a közösségi erejüket. Ő jobban dúskál a jóban, s egy külső atrocitás esetén nem lenne képes hatékonyan melléjük állni védelmük érdekében. Nélküle jóval erősebbek, és stabilak lennének. Ma már ilyen kritériumokkal nem mérik az embert, hisz minden társadalom úgy gyenge, ahogy van. A mai szempont, hogy veszélyezteti a birtoklást az ilyen revitens egyén.

"És szólának egymás között: ímhol jő az álomlátó! Most hát jertek öljük meg őt, és vessük őt valamelyik kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az ő álmaiból."
(1Móz 37: 19, 20)

Micsoda mély gyűlölet! Hatása alatt még arról is megfeledkeznek, hogy milyen fontos dolog a kút. Nem törődnek azzal sem, hogy atyjuknak milyen nagy bánatot okoznak. Nem beszélve arról, hogy egy átlagember számára egy gyilkosság olyan sokkoló lehet, hogy talán az élete végéig sem heveri ki. Igaz, ők már öltek embert Sekhemben, nem is keveset. Ha ott az idegeneket le tudták mészárolni, miért ne tehetnék ezt meg saját öccsükkel.
A bűn természetesen újabb bűnöket szül. A gyilkosságot nem fedhetik fel saját atyjuk előtt. Hazudni kényszerülnek. Így a lelkiismeretüket egyre mélyebbre és mélyebbre süllyesztik gyávaságuk mocsarába; hisz nem hajlandók szembenézni azzal sem, hogy öccsük miért viselkedik így.

"Meghallá pedig Rúben és megmenté őt kezökből, és mondá: ne üssük őt agyon. És mondá nékik Rúben: ne ontsatok vért, vessétek őt ebbe a kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért, hogy megszabadítsa őt kezökből, hogy visszavigye atyjához."
(1Móz 37: 21, 22)

Rúben lelkéhez már komoly bűn tapad. Tudjuk, ő volt az, aki fölhágván atyja nyoszolyájára, megfertőztette azt. Már megtapasztalta, milyen az, ha szenvedést okoz atyjának. Végül is szereti őt. Jóllehet, a fiút gyűlöli ő is: nem is rá való tekintettel szeretné kimenteni a halálból, és saját lelkiismeret-furdalásából. Ő már tapasztalta, milyen az, amikor a lélek vádol egy elkövetett bűn miatt: nem kívánja azt senkinek sem.

"És lőn, amint oda ére József az ő bátyjaihoz, letépték Józsefről az ő felső ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala. És megragadák őt és beleveték a kútba; a kút, pedig üres vala, nem vala víz benne."
(1Móz 37: 23, 24)

Rúben még elsőszülöttként viselkedik, hatással van fiatalabb testvéreire. Így el tudja érni, hogy ne öljék meg a gyermeket. Azonban, míg ő előkészületeket tesz a gyermek hazaszállítására, történik valami, ami Rúbennek legmerészebb álmaiban sem jutott volna eszébe.

"Azután leűlének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jő vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fűszerszámot, balzsamot és mirhát, menvén, hogy alávigyék Égyiptomba."
(1Móz 37: 25)

Lassan járj, tovább érsz, tartja a közmondás. És valóban. Az eddigi leghatékonyabb kereskedelmi hálózatot az ókor tevekaravánjai építették ki a földön. Gyakorlatilag mindennel kereskedtek, amit nagy távolságra kellett szállítani. Természetes, hogy így szállítani inkábba drága dolgokat volt érdemes, hogy megtérüljön a fáradtság. De útjuk során kisebb távolságokra mást is szállítottak, mint például élelmiszert, feldolgozott húsféléket, zöldség- és gyümölcs-féléket, de gabonát, ércet, arany- és drága-, vagy féldrágaköveket, ruhaneműt, szőnyegeket… stb. így jutottak el egymástól viszonylag nagy távolságokra nem csak a fent említett dolgok; de a kultúrák, művészetek, sőt a rabszolga-kereskedelem révén azok művelői is elkerülhettek onnan, ahol mindezt művelték. Így bukkanhattak föl, sőt alakulhattak ki egymástól viszonylag távol ugyanazok a kulturális, vagy művészeti vonások.

"És monda Júda az ő atyjafiainak: mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az ő vérét? Jertek adjuk el őt az Ismáelitáknak, és ne tegyük reá kezünket, mert atyánkfia, vérünkből való ő. És hallgatának rá az ő atyjafiai. És menének arra Midiánita kereskedő férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: azok, pedig elvivék Józsefet Égyiptomba."
(1Móz 37: 26- 28)

Rúben után, teokratikus rendben, a következő láncszem: Júda. Így magához vonva a kezdeményezést, a fentiek felől intézkedik. Bizonyos tekintetben hasonlít atyjához, Jákóbhoz, mert jó üzleti érzékkel bír. De, hogy ezt a saját testvérének bőrén kamatoztatja: enyhén szólva, felháborító.
Természetesen ők nem tudják, hogy valójában a Teremtő fordítja jóra az ő gyűlöletüket, és kapzsiságukat. Ők ugyanis nem tudják, hogy József jelleme miből fakad, és hogy mi rejlik a lelke mélyén. József mindig is szerette testvéreit, és a továbbiakban még komoly tanújelét adja ennek. Feltűnő viszont az eljárás, hasonlatossága és párhuzama a Vérvonal végső láncszemének, Jézus Krisztusnak az elárulásával. Az is isteni intézkedés, és előkészít egy csodálatos jövőt. Itt is ez történik – annak ellenére, hogy elárulói valójában bűnt követnek el, s ennek következményeivel szembe is fognak nézni.

"És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem vala a kútban, és megszaggatá ruháit. És megtére az ő atyjafiaihoz, és monda: nincsen a gyermek, és én, merre menjek én?"
(1Móz 37: 29, 30)

Rúben előkészítette József szökését és hazavitelét, s eljött érte, hogy biztonságban hazavigye. De micsoda megdöbbenés éri, amikor nem találja ott, ahol hagyta. El sem tudja képzelni, mi is történhetett vele. Kétségbeesésében és bánatában megszaggatja ruháit. Ez volt a szokás akkortájt annak kifejezésére, hogy az illetőt nagy baj, vagy bánat érte. Sokféle módon hozzáigazítja a bánkódó ember a külsejét, a tragédiát okozó lelkiállapotához. Belül zavaros, szétszaggatott, kitaszított, és összeomlásra ítélt állapot jellemzi. A környező népek ezt a lelkiállapotot testükre kiültetendő: megvagdalták testüket, leborotválták a fejüket, meztelenre vetkőzve hamuba ültek, vagy akár súlyos, vagy halálos sérüléseket is okoztak testüknek (pl. kardba dőltek). A test sérülései azonban megmaradnak. Jehova az imádói viszont arra tanítja, hogy a csodálatos körülmények egyszer visszatérnek. Ezért ők nem ejtenek önnön testükön feltűnő sebeket, vagy betegséget okozó, egészség-károsító elváltozásokat. Csupán olyan jeleket alkalmaznak, melyek az idővel regenerálódó lélek tükrében újra helyrehozhatók, vagy eredeti állapotukba visszaállíthatók. Ilyenek a ruházat megszaggatása, vagy a porhintés a fejre, tisztálkodás ideig-óráig való elhanyagolása. Ezek még mielőtt komoly problémát jelenthetnének a testi, vagy lelki egészségben, újra helyrehozhatók, s így a hitüknek, és a társadalomnak újra teljes értékű egyedeivé válhatnak.

Jákób gyásza

"Akkor vevék a József felső ruháját, és leölének egy kecskebakot, és belemárták a felső ruhát a vérbe. És elküldék a czifra ruhát, és elvivék atyjokhoz és mondának: ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem?"
(1Móz 37: 31, 32)

Micsoda gyalázatos eljárás! Testvérüket eladják – kis híja, hogy meg nem ölik –, majd atyjukat is becsapják; éppen legszeretettebb fia halálával. Ismerős módszer? Napjaink erkölcsi felfogása épp ilyen. Ma már maguk a törvények teszik lehetővé, hogy hazugságot hazugságra, bűnt bűnre halmozva védjük saját érdekeinket, vagy befedjük saját lelkiismeretünket. Számunkra ez szinte már természetes. A törvénytisztviselők már nem is a bűnözőket hurcolják meg, hanem azokat, akik azokra rámutatnak, a megoldás után kutatókat, pedig bolondnak nézik. (Emlékszünk: Sodoma többek között ezért pusztult el.) főleg, mióta kitalálták azt az ostoba jogi elvet, miszerint: senki sem bűnös, míg a bíróság bűnösnek nem ítéli. Hányan és hányan elbújnak e jogi elv mögé, és egész közösségeket, sőt népeket rabolnak ki: csupán arra ügyelve, hogy a bíróság ne legyen képes bűnösöknek kikiáltani őket. A mai lelkiismeretnek ez már meg se kottyan. De Júdáék még nagy árat fognak fizetni lelkiismeretlenségükért, és az atyjuknak okozott nagy-nagy bánatért.

"És megismeré azt, és monda: fiam felső ruhája ez, fenevad ette meg őt, bizony széllyelszaggatta Józsefet. És megszaggatá Jákób ruháit, és zsákba öltözék és gyászolá az ő fiát sokáig."
(1Móz 37: 33, 34)

Igen a hazug gyászhír ilyen hatást váltott ki atyjuk indulatában. Búba és gyászba borult ősz feje, és hosszan siratja szeretett fia elvesztését. Ilyen az emberi test gyarlósága. A halál elragadja mellőlünk azt, akit úgy szerettünk; mi viszont nem annak örülünk, hogy az lehetőséget kapott a továbblépéshez, hanem azon bánkódunk, hogy mi nem láthatjuk őt többé. Úgy beszélünk róla, hogy elvesztettük, pedig az ő nyereményének kellene örülnünk. Igazi halált csak a gonoszok érnek meg: annak is örülünk. Isten szerettei legfeljebb az isteni életük egy következő állomására – rendszerint egy magasabb szintű állomásra – lépnek.

"Felkelének pedig minden ő fiai, és minden ő leányai, hogy vígasztalják őt, de nem akara vígasztalódni, hanem monda: sírva megyek fiamhoz a sírba; és siratá őt az atyja."
(1Móz 37: 35)

Tökéletlen elménk, testünk és szívünk olyan heves fájdalmak sorát éli meg egy szerettünk elvesztésétől, hogy emberi vigasztalás már mit sem ér. A sírás szinte halálig fojtogat bennünket – legalább is úgy érezzük akkor. Igazi vigaszt csupán Isten adhat ez esetben nekünk az igazság által. Ez természetesen ember szájából is hangozhat, mérhetetlen együttérzéssel.

"A Midiániták pedig eladák őt Égyiptomba Pótifárnak, a Faraó főemberének, a testőrök főhadnagyának."
(1Móz 37: 36)

Ez lesz az az út, amelyre József lépett, hogy ott, Egyiptom területén is előkészületeket tegyen a paradicsomi földet előkészítő népnek. Tudnunk kell, hogy Egyiptom abban a korban a világi gazdaság jelképe volt. Ma tehát ezt úgy kell értelmeznünk, hogy az ideológiai előkészületek közben egy hatékony gazdasági építkezésbe kell kezdenünk, hogy a tökéletes társadalom felépítéséig is magas szinten el lehessen látni mindazokat, akik ebben az építkezésben részt vesznek. Ezért van szükségünk napjainkban arra, hogy felállítsuk azt az ügynöki szervezetet, amely egy jól szervezett gazdasági rendszerre alapozza a kísérleti és paradicsomi rendet. Ezt az épülő szerkezetet nevezem: Virág-rendszernek.
Lépj ki a hóra, tépd le a legszebb virágot, s az majd megmondja, mit kell tenned! Ez a virág a Gondolj rám virág. Gyönyörű fehér szirmai arra emlékeztetnek, hogy a régmúlt, halottnak hitt idők emberei, és azok eredete mögött kell keresni a megoldást a Paradicsomba visszavezető út botlásköveihez és kőkerítéseihez, tüskés sövényeihez. A hajdan élt bölcsek, királyok, papok és nagyhatalmú varázslók, tündérek tudására kell építenünk a további, isteni eredetű ismeretet, s így el lehet egyszer jutni vissza a Paradicsomba, itt a földön és fönn, az égben: vissza Istenhez (Back to Gothead).